Radius: Off
Radius:
km Set radius for geolocation
Search

Ingatlanjog – Haszonélvezeti jog

Ingatlanjog – Haszonélvezeti jog
Lakossági pénzügyek, devizahitel törlesztés, adóügyek

Ügyfelünk egyszerű ingatlanértékesítés jogi részének az elkészítésével bízott meg. Már korábban megbeszélt mindent egy jogász barátjával, illetve az ő javaslatára egy „szakértővel” is konzultált, aki „mindent” elmagyarázott neki az ingatlanjog és a haszonélvezeti jog rá vonatkozó részéről, ezért Ügyfelünk felolvasta a papírját, hogy ezek szerint járjunk el.

Szerencsére nálunk azért nem így mennek a dolgok. Kiderült ugyanis, hogy ha a jogi tanács szerint járunk el, annak komoly negatív pénzügyi következményei lesznek.

A megfelelően felállított feladatelvégzési sorrend milliókat jelent!

A következő esettel álltunk szemben. Az Ügyfél értékesíteni kívánt ingatlana egyenesági rokona javára bejegyzett haszonélvezeti joggal terhelt. Ügyfél a haszonélvezeti jog törlését az adásvételei szerződés aláírásával egyidejűleg kérte oly módon, hogy a haszonélvezeti jogáról a haszonélvező – mint az adásvételi szerződésben szerződő fél – a szerződésbe foglalt nyilatkozatával, ajándékozás jogcímén mondjon le az Ügyfél javára.

Tájékoztattuk az Ügyfelet, hogy amennyiben az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg kerül sor a haszonélvezeti jognak az egyenesági rokon javára történő lemondására, úgy a haszonélvezeti jog forgalmi ellenértékeként, az Ügyfél terhére illetékfizetési kötelezettség keletkezne, így javasoltuk az Ügyfélnek, hogy az adásvételi szerződés megkötését megelőzően kerüljön sor a haszonélvezeti jogáról a tulajdonos javára történő lemondásra.

A felkészült ügyvéd aranyat ér!

Ügyfelünk teljesen megdöbbent, hogy ezt eddig senki nem mondta neki, és komoly kár éri, ha és amennyiben nem eléggé körültekintő jogászokkal szerződik, hiszen ezeket a fontos részleteket nem neki kell tudnia, és az ügyvédnek kötelessége volna felhívnia a figyelmét a nem szakembernek a jogkövetkezményekre minden tekintetben.

Egyet kell értsünk vele. Jogász és jogász között talán tényleg olyan különbség volna, mint egy Zsiguli kombi és egy S Mercedes között?

Milyen ügyvédet keressek, ha jogi ügyem adódik?

  • Specialistát, aki egy adott jogterületre szakosodott, annak szakértője
  • Gyakorlott ügyvédet, aki nem velünk fizetteti meg a tanulópénzt, hogy profivá váljon
  • Sikeres ügyvédet, aki ügyvédi munkája során nem csupán tapasztalatot szerez, hanem pénzt az ügyfelének
  • Agilis ügyvédet, aki brusztol, harcol az ügyfele igazáért, aki nem adja föl
  • Dörzsölt ügyvédet, aki ismeri, hogy működik a magyar jogrendszer de facto, a valóságban
  • Olyan ügyvédet – és ilyen igen kevés van -, aki képes egy eldöntendő kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni hosszú, követhetetlen litánia mellett, amiből csak az nem derül ki, hogy igen vagy nem

Comments (1)

  1. Igen, az ingatlanügyekről mindenki azt gondolja, hogy csak papírok kitöltögetéséből és sztenderd szerződések aláírásából áll. Azt meg már senki nem várja el az ügyvédtől, hogy ilyen pénzügyi vonatkozásokkal is tisztában legyen. De ha létezik ilyen ügyvéd, vele kell dolgoztatni! Ennyi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöljük.

látogató számláló